Nemrég olvashattatok London utcanévtábláiról, most nem kell olyan messze utaznunk, csak ide a Heves megyei Egerbe. A történelmi város hétköznapi utcanévtáblái mellett egy-két egyedi darabot is bemutatok.

Egerben elvileg kétféle utcanévtábla létezik, egy kül- és egy belvárosi típus. Erről tavaly hoztak rendeletet, mérnöki precizitással meghatározva a táblák anyagát, méretét, betűtípusát. A belvárosi táblák igényesebbek,  díszkeretük is van, mint az alanti képen is látható. (Az igényesség még akkor is igaz egyébként, ha Markhot nevét utcanévként rövid o-val kellene írni, és az ékezet is az ellenkező oldalra dőlhetne).

Eger, Markhot Ferenc utca - a belvárosi utcanévtáblák ehhez hasonlóak, legfeljebb az utca nevét írják helyesebben

Mai témánk - a föld alatt futó telefonkábelek elnevezése - ugyan kapcsolódik a bloghoz, de nagyon marginális részlet. Azért mesélek róla, mert a Belügyminisztérium Várba költözésével elpusztulhat a világ utolsó működőképes, forgótárcsás telefonközponti berendezése, szeretném felhívni erre a figyelmet.

Arról van szó, hogy a telefonközpontokból (vezetékes telefóniáról beszélünk) kivezető kábelek az úgynevezett utcai elosztószekrényekig haladtak, majd onnan osztódtak szét előbb az épületekben elhelyezett kisebb elosztókig, majd tovább a lakásokhoz, irodákhoz, telefonkészülékekhez. A telefonközpont és az utcai elosztószekrény között futó kábeleknek a könnyebb azonosíthatóság kedvéért kezdetben valamilyen nevet adtak. Később aztán már győztek a számok, hiszen azzal is azonosíthatók voltak a kábelek.

A Vár központ volt kábelrendező kerete a Telefónia Múzeumban. A keretek tetején találhatók az elnevezéseket mutató táblák.

A címből kitalálható, hogy a IX. kerületi József Attila lakótelep utcaneveiről lesz szó. A telep több ütemben épült 1957 és 1980 között, az utcanevek zömét azonban közel egyidőben, 1962-63-ban adták. Tulajdonképpen a lakótelep elnevezése is érdekesen alakult, hiszen a rendszerváltásig nem is hivatalos elnevezés volt a József Attila - noha így nevezték a telepet a tanácsi apparátusban is.

A lakótelep hivatalos neve Üllői úti lakótelep volt, ám ez a név valójában az Üllői út X. kerületi oldalán (Zágrábi utca környéke) 1956-ban Zöldy Emil tervei alapján épült házsort, és a vele szemben, a IX. kerületben felépült József Attila lakótelepet (JALTP) egyaránt jelölte. A költőről való elnevezéssel kapcsolatban egyetlen forrás említi , hogy arra 1961-ben, a költő születésnapján került sor (április 11.), ezt azonban a korabeli sajtócikkek egyáltalán  nem támasztották alá. Sőt, több mint tíz évvel később 1973-ban a Budapest folyóirat egy szerzője dohog, hogy az aktákban még ekkor is csak mint Üllői úti lakótelepként szerepel a telepet, holott a fővárosiak akkor már rég József Attilának hívták. Végül 1990-ben a fővárosi önkormányzat önálló városrésznek nyilvánította a lakótelepet, lényegében ekkortól lett hivatalos a név (azért ha valakinek mégis előkerül 1961-es bizonyítéka a névadásról, írjon).

Légifelvétel a lakótelepről '70 körül (forrás: Ferencváros)

Több mint hetven éven át, 1870 és 1948 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) volt a felelőse az utcák elnevezésének. A grémium tisztességgel ellátta ugyan a feladatát, de volt néhány híres hírhedt mellényúlásuk - hozzáteszem kevesebb, mint a mai kor politikusai többségének regnálása idején. Ezekből szemezgetek most. (Az Urbanista blogon is jelent már meg bejegyzés a téves utcanevekről, azt is érdemes elolvasni.)

1899-ben született Kőbányán a Tarnács utca elnevezés, aminek annyira nem tudta senki a jelentését, hogy végül 1910-ben meg is változtatták - akkor Petrőczy utcára keresztelték, és így hívják a mai napig. Máig sokan nem tudják, hogy születhetett, vagy mit jelent a Tarnács elnevezés, a 2003-ban megjelent utcanévlexikon is csak annyit ír, hogy eredete ismeretlen. Sajnos, az FKT ezirányú iratai sincsenek meg, és annak idején a közmunkatanács sem adott kielégítő magyarázatot.

Feszty Árpád: Magyarok bejövetele (részlet) - a XIX. század vége a millecentenárium miatt különösen kedvezett a magyar ősökről való névadásnak (forrás: Száz szép kép - MEK)

Volt egy nap 1969-ben, amikor egy korábbi célkitűzésnek megfelelően rendezték volna a fővárosi házszámozást. Ez a gyakorlatban azt jelentette - volna -, hogy 1969. szeptember 1-ig cirka százezer budapesti lakosnak megváltozik a lakcíme - anélkül persze, hogy elköltöztek volna.

Tulajdonképpen az alapötlet nem volt rossz, Budapest házszámozási rendszere - mint a HVG e tárgyú cikkéből  is kiderül -  még régen, 1855-ben kezdett a maihoz hasonlóan körvonalazódni, de hivatalosan csak 1875-ben öltött szabályrendelet formában alakot. Korábban úgynevezett telekszámokat használtak, ami a házszám és a helyrajzi szám különös keveréke volt: lényegében 1-től kezdődően végigszámozták egy-egy település(rész) összes házát, telkét, és a település, vagy az utca nevével kombinálva adták meg lakcímként. Például a Dohány utcai zsinagóga ma a 2-es házszám alatt található, de 1844-ben a Tabakgasse 376. címen volt ismert, noha nyilvánvaló, hogy az utcában nem volt ennyi telek. 1875-ben ezt váltotta fel az utcánként újrakezdődő házszámozás. Akkor véglegesítették azt is, hogy az utcák egyik oldala a páros, a másik a páratlan számokat viselje, korábban előfordult ugyanis, hogy a házszámok folyamatosan haladtak, az egyik oldalon növekedve, a másikon csökkenve.

A ma V. kerületi Leopold (Lipót, ma: Váci) utca és a Müllner (Molnár) utca közt nyitandó közterület szabályozási térképe 1860-ból. Jól leolvashatók, az olyan, ma már vadnak tűnő ház- (valójában: telek-) számok, mint a Leopold gasse 192., vagy a Müllner gasse 155. Az is látható, hogy a telekszámok kiosztásában nem sok logika volt (figyeljünk a sorrendre: 151., 155., 154.) (forrás: Budapest Főváros Levéltára/Hungaricana)