Több mint hetven éven át, 1870 és 1948 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) volt a felelőse az utcák elnevezésének. A grémium tisztességgel ellátta ugyan a feladatát, de volt néhány híres hírhedt mellényúlásuk - hozzáteszem kevesebb, mint a mai kor politikusai többségének regnálása idején. Ezekből szemezgetek most. (Az Urbanista blogon is jelent már meg bejegyzés a téves utcanevekről, azt is érdemes elolvasni.)
1899-ben született Kőbányán a Tarnács utca elnevezés, aminek annyira nem tudta senki a jelentését, hogy végül 1910-ben meg is változtatták - akkor Petrőczy utcára keresztelték, és így hívják a mai napig. Máig sokan nem tudják, hogy születhetett, vagy mit jelent a Tarnács elnevezés, a 2003-ban megjelent utcanévlexikon is csak annyit ír, hogy eredete ismeretlen. Sajnos, az FKT ezirányú iratai sincsenek meg, és annak idején a közmunkatanács sem adott kielégítő magyarázatot.
Feszty Árpád: Magyarok bejövetele (részlet) - a XIX. század vége a millecentenárium miatt különösen kedvezett a magyar ősökről való névadásnak (forrás: Száz szép kép - MEK)
Az 1899-es elnevezés - és az FKT - hamar a közvélemény és a hírlapírók gúnyolódásának céltáblája lett, annak ellenére, hogy érkezett egy zavaros magyarázat, miszerint a Tarnács egy ősmagyar szó, ami mára kikopott a köztudatból. Ez azonban nem elégítette ki a a közönséget, végül Sebestyén Gyula irodalomtörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának vezetője fejtette meg 1899-es cikkében a titokzatos elnevezést. Mint írta, a közmunkatanács vélhetően nem a Tarnács, hanem a Tarkács névre gondolt, aki pedig Árpád vezér egyik fia volt. Nevét számos formában írták, legismertebb talán a Tarhos, de a Wikipédia felsorolásában szerepel Tarkacsu, Tarhacsi is, a bizánciak pedig Tarkatzuszként ismerték. Ezt a nevet (mármint a Tarkácsot) tévesztette el a közmunkatanács, és lett belőle a Tarnács utca. Aztán vélhetően a bakit olyan súlyúnak tartották, hogy nem kijavították az utca nevét, hanem átkeresztelték másra - igaz, csak 11 év elteltével, 1910-ben.
A kalandos sorsú Kőponty utca történetét már többen is megírták előttem, többek között Deigner Anna az 1988-ban megjelent, Józsefváros utcáit és emléktábláit számbavevő művében. A mai VIII. kerületi Karácsony Sándor utcáról van szó, amit a XIX. század elején még Karpfensteingasse néven ismertek. Karpfensteinék egy régi pesti család volt, akiket már a XVII. században is emlegettek, mint a város megbecsült polgárait, s történetesen azon a környéken voltak majorságaik, ahol később ez az utcácska kialakult.
A Karpfenstein utca az 1930-as években - 1945-ben lett belőle Karácsony Sándor (forrás:ilyenisvoltbudapest.hu)
Egy időben szokás volt arról elnevezni utcát, akinek a telkei között húzódott a közterület. Így kapta a nevét a mai Podmaniczky, de a Karpfenstein és számos más utca is. Schmall Lajos 1906-ban megjelent művében 1817-re teszi az utca nevének magyarosítását, állítása szerint ekkortól használták a Pontykő utca nevet (Karpfen = ponty stein=kő), de előfordult a Kőponty utca névhasználat is. Nem vennék mérget arra, hogy tényleg 1817-ben született ez a fordítás, történetesen épp az 1870-ben alakult közmunkatanács szorgalmazta az utcanevek tükörfordításként való magyarítását. Én inkább arra tippelnék - bár erre semmi bizonyítékom nincs -, hogy az 1817 csak nyomdahiba, valójában 1871 volt a magyarítás éve, akkor pedig a közmunkatanács kellett, hogy kitalálja ezeket a kiváló utcaneveket, mint a Kőponty és Pontykő.
Ez a fordítás kb. annyira hatékony és értelmes, mintha pl. Semmelweis Ignácról Fehérzsemle (semmel=zsemle, weiss=fehér), Raoul Wallenbergről Hullámhegy (wallen=hullámzik, berg=hegy) utcát neveznénk el. Szóval családneveket nem szokás lefordítani, de szegény Karpfensteinékkel ez történt. 1874-ben rá is jött az FKT, és visszakeresztelte az utcát Karpfensteinre. Addigra azonban már megjelentek címjegyzékek, építési engedélyek és más okiratok, így megmaradt az utókornak ez a néhány évig tartó mellényúlás (a történet egy nagyon bájos utózöngéjéről ír a Nyest tudományos portál is).
Ez kéremszépen egy kőponty. Egészen pontosan "könnyített, kő hatású műgyanta alapanyagú kőörleménnyel kevert termék". Mindegy is: utca volt róla elnevezve (innen)
Az FKT egyik legnagyobb bakijáról Buza Péter írt az utcanévlexikon vonatkozó szócikkében. Arról van szó, hogy 1910-ben több, újonnan nyitott zuglói (akkor: VI. és VII. kerület) közterületnek kellett utcanevet adni. Ezek közül az egyik a Korong utca nevet kapta, a másik - az előbbire merőleges, azt keresztező - utca pedig... Szintén Korong utca lett. Így aztán szűk három hónapig létezett Korong utca és Korong utca kereszteződése.
A hibát orvosolandó 1910 decemberében a két Korong közül az egyiket Laky Adolf utcára keresztelték. A mára kissé elfeledett ötvösművész ott lakott az utcában, jótékonykodásáról, művészetéről egyaránt híres volt, megérdemelte az utcanevet, amit most már több mint száz éves. Kevesen tudják - hiszen emlékező már nincs egy sem -, hogy néhány hónapig ezt az utcácskát is Korongnak nevezték az egyébként tiszteletreméltó szervezet tévedése okán.
A mai XIV. kerület, maikor még sem Laky Adolf, sem Korong utca nem volt benne (a Jókaiból lett később az Uzsoki) (Kogutovicz Manó térképe 1908-ból forrás: Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság térképtára)
A trianoni területvesztés után kialakult irredenta kultusz része volt, hogy határon túli földrajzi neveket kezdek utcák neveként adni. Ez teljesen új szokás volt, 1920 előtt elsősorban azoknak az utaknak, utcáknak volt településnévi megnevezésük, amelyek abba az irányba is vezettek, mint például a Váci út, Kerepesi út, Bécsi út stb. (a többszáz éves Kecskeméti utca és Bécsi utca egy-egy üdítő, de magyarázható kivétel, amikről majd máskor írok). 1928-ban azonban az FKT határozatban is szentesítette azt a szándékát, hogy a határon túlra került földrajzi nevek utcanévként is megőrződjenek.
Ebben az időben a legtöbb új közterület kialakítására a XI. és a későbbi XIV. kerületekben került sor (ott voltak a legnagyobb beépítetlen területek, amerre a város terjeszkedhetett), így itt több olyan utcanév keletkezett, amelyek határon túli településneveket őriztek. Elkövettek azonban egy hibát: a képzett, i-re végződő származékokat korábban a ténylegesen az adott település felé vezető utaknál használták, az 1920-as évektől azonban általánossá vált az ilyen névadás, így azt a hamis látszatot keltette, mintha a közterület abba az irányba tartana, amelyik település nevét viselte.
A Kerepesi út egyike azoknak az utaknak, amik oda is vezetnek, aminek a nevét viselik
Így született például Zuglóban a Bácskai utca, melyen soha nem jutunk el Bácskáig, a XI. kerületi Bajmóci utca, Kanizsai utcák, melyek szintén nem oda vezetnek, amilyen nevet viselnek. Ez természetesen csak két példa, rengeteg hasonlót lehet találni. Ezek a hibás szerkezetű utcanevek a mai napig élnek (bár ma, a GPS-ek korszakában nyilván senki nem gondolja, hogy a IV. kerületi Megyeren található Nagyváradi utcán kell elindulnia, ha Erdélybe akar eljutni). Érdekes ellenpélda, hogy Rákospalotán az 1920-as évektől kezdve következetesen i-s származék nélkül adták az utcaneveket. Ami a mai XV. kerületben i-re végződik, az tényleg oda is vezet: a (Régi) Fóti út Fótra, a Szentmihályi út Rákosszentmihályra, de a Kolzsvár, Pozsony stb. utcák tényleg csak a településekre emlékeztetnek, nem tévesztik meg a vándorokat. Ezt meglehetősen koncepciózusan csinálták, egy helyi lelkész, ifj. Benkő István észrevétele alapján.
