A fővárosi közgyűlés március 30-án szavaz arról, hogy a Hegyalja út felvegye-e Mádl Ferenc köztársasági elnök nevét. Ebben a posztban csak a Hegyalja út kialakulásának, elnevezésének történetét szeretném röviden összefoglalni hitet téve amellett, hogy ezt az utat a jövőben is Hegyalja útnak kell nevezni, a politikusok emlékének megőrzését bízzuk a következő generációkra.
A Hegyalja út nem olyan ősi főútvonala a fővárosnak, mint például a Kerepesi, Üllői Bécsi stb. utak, de tudatos várostervezéssel évtizedek alatt meghatározó közlekedési folyosóvá építették ki. Történetében nagyon érdekes, hogy ami akkor beépített terület volt - vagyis a Tabán -, azt ma már nem leljük, ám amit ma ismerünk Hegyalja útként, annak pedig még akkor nem találjuk nyomát sem.
Tabán, Kereszt tér 1905-ben. A képen látható házsor mögött épült ki a Hegyalja út (forrás: Budapest Anno)