Budapesti utcanévblog

Utcák, terek

Nem létező utcanevek, amiket mindenki ismer

2017. április 02. - Rátonyi Gábor Tamás

Az Urbanista blog Facebook oldalán még 2015-ben jelent meg egy kérdés arról, hogy ismernek-e az olvasók az Astoriához hasonló olyan területet, aminek sajátos népi elnevezése van, de nem számít hivatalos közterületnek. Jobbnál jobb tippek érkeztek, ugyanakkor az is kiderült, hogy sokan félreértették a kérdést. Gyűjtöttem egy párat én is, közreadom, ha valaki tud még olyat, ami a lenti listában nem szerepel, kommentben, vagy a Facebook-oldalon hozzászólásban elmondhatja (de meg is írhatja e-mailben).

Egy bekezdést azért szánjunk annak, mi nem szerepel a gyűjtésben: nem szerepelnek azok a terek, amik hivatalos közterületek, de nincs odaszámozva semmi. Ugyanis többen felvetették korábban a XIV. Pongrátz Gergely teret, mint "csak útkereszteződést", ami ugyan igaz, de mégis hivatalos utcanév, akárcsak a Hősök tere, vagy a Tisza István tér, melyekre - és sok más térre vagy utcára - nincs számozva semmi. Ezeket jobb lett volna parknak nevezni, vagy valamilyen más utótaggal illetni, de hát lássuk be: nem kell, hogy értsen hozzá az, akinek a névadás a kiváltsága. Szóval ami hivatalos, az nem lesz itt. Szintén nem szerepelnek a hivatalos elnevezések becenevei, mint például a Kalef (Széll Kálmán tér), vagy a Köki (Kőbánya-Kispest MÁV-állomás), bár ez a téma is megérne egy misét.

Akkor nézzük, betűrendben azokat a közterületeket, amiknek nem hivatalos, de sokak által ismert elnevezése alapján is pontosan megtalálhatók, azonosíthatók:

Az alsó rakpartok

Ez csak érdekességképpen szerepel a listában, ugyanis 2000 óta hivatalos nevük van, amit 2010-ben meg is változtattak. Dacára annak, hogy már 1856-ban elkezdődött a rakpart kiépítése - bár az igazi lendület 1871-75 között volt -, 2000-ig, tehát több mint száz éven át az alsó rakpartok hivatalosan nevesincs közterületek voltak. Persze, a nép itt is aktivizálta magát, így a "Budai alsó rakpart"  illetve "Pesti alsó rakpart" elnevezések alapján mindenki pontosan tudta, hogy miről van szó. A 2000 után történt elnevezésekről és a mai névkavalkádról itt olvashatsz bővebben.

03_obudai_rakpart.jpgEgy elfeledett rakpartszakasz: az Óbudai rakpart 2009-ben, ma: Gróf Esterházy János rakpart (fotó: Berki Tamás / Panoramio)

Astoria

Az Astoria három kerület határán négy utca találkozásánál lévő útkereszteződés: V., VIII. Múzeum körút, VII., VIII. Rákóczi út, V., VII. Károly körút és V. Kossuth Lajos utca találkozási pontjánál van. Nevét az 1914-ben átadott Astoria szállóról kapta. Korábban itt volt az ún. Hatvani (Egri) kapu, vagyis Pest középkori városfalának egyik átjárója, de térneve akkor sem volt. Nevének közismertségéhez bizonyára jelentősen hozzájárult az 1970-ben átadott metró Astoria állomásának elnevezése.

05_07_08_astoria.jpgAz Atoria kereszteződése éjjel, felülnézetben (fotó: Civertan / Wikipédia)


BAH-csomópont

A BAH-csomópontról szerintem mindenki tudja, hogy neve a Budaörsi út - Alkotás utca - Hegyalja út kereszteződésébe betorkolló utak neveinek kezdőbetűiből alakult (nem terjedt el, de hasonló analógián alapul a XX. kerületi Marx Károly - Ócsai út - Haraszti út kereszteződésének a MOH-csomópontként való elnevezése is). A BAH-csomóponti felüljárót 1976-ban adták át, lényegében ekkortól terjedt el ez az elnevezése is (vagyis 1975-től, mert már a tervezés időszakában is így hívták a csomópontot). 1985-ben a zeneszerző születésének 300. évfordulóján Del Medico Imre tett javaslatot, hogy a teret nevezzék el Bach-csomópontnak, amit később többször felmelegítettek, ám végül 2000-ben végleg elvetették. 1975-ben Radnai Lóránt pedig olyan javaslattal állt elő, hogy a felüljárót nevezzék el Alkotás hídnak, de ebből sem lett semmi.

11_12_bah-csomopont.jpgA BAH-csomópont felüljárójának építése 1975-76-ban (ismeretlen eredetű kép az Index fórumából)

Bud Spencer park

A Kaszásdűlői lakótelep eddigi névtelen közparkja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt névadási gerillaakciója során 2016 augusztusában kapta a Bud Spencer park nevet. Azonban azóta kiderült: 2021-ig nem lehet hivatalos közterületnév a színész nevéből, mivel csak a halálozás utáni öt évvel lehet leghamarabb elnevezni utcát személyről. A névadási javaslatot tehát elutasította a polgármesteri hivatal, ezért a név nem hivatalos, azonban a happening óta viszonylag közismert lett. Kérdés, hogy öt év múlva is emlékszik-e erre valaki?

03_bud_spencer.jpg
A Bud Spencer park az MKKP által kihelyezett utcanévtáblával (forrás: MKKP)

Elág -> Rákoskeresztúr elágazás

Éles sarok

Ez az egyik közterületnév a listán, ami szerepel az utcanévlexikonban, de azzal a megjegyzéssel, hogy nem hivatalos név. Az első említést az Arcanum adatbázisában keresgélve 1913-ból találtam ezzel a környékkel kapcsolatban, de akkor még egyszerű kifejezésként: "(...) ezen terület hozzáférhetése a Külső- és Belső Jászberényi-utakkal igen éles sarokban van kiképezve". A Külső-Jászberényi út mai neve csak simán Jászberényi út, a belsőé pedig Kőrösi Csoma út. Ez a bizonyos "éles sarok" valahol a Kolozsvári utca betorkollásánál lehetett (ahol a 37-es villamos jár), és egy ott álló lakóház okozhatta. Persze, ne a mai szélességű Kőrösi Csoma útban gondolkozzunk, hanem egy sokkal szűkebb, egy-egy sávos utcában. Ezt követően kitűzték, hogy 1916-ra, a lóversenypálya tervezett megépítésének évére a lakóházat kisajátítják és lebontják. Mit ne mondjak: 1939-re sikerült kisajátítani és csak az 1940-es évek elejére bontották le. Az elhúzódó ügy arra mindenképpen jó volt, hogy az éles sarok kifejezés gyökeret eresszen, mert akárhányszor szóbakerült a sajtóban vagy a közgyűlésen, mindig úgy hivatkoztak rá, hogy az a bizonyos "éles sarok". A szóbanforgó lakóházat az 1940-es évek elején végül lebontották, aztán a Kőrösi Csoma utat igen jelentős bontások és lakótelep-építések kíséretében jelentősen kiszélesítették. A ma ismert, aluljárón átbújós megoldás tehát későbbi, és kicsit távolabb is van, mint az eredeti éles sarok, főként, hogy a mai 28-as villamost csak 1928-ban hozták az Éles sarokhoz, a mai 3-ast (régi 13-ast) pedig csak 1963-ban hosszabbították meg az Örs vezér teréig. Az elnevezést egyébként inkább külön kellene írni Éles sarok formában, hiszen nem városrésznévről van szó, de például a BKK az egybeírt változatot használja, így az is elterjedt.

10_eles_sarok.jpgAz Éles sarok egy világháború előtti képen az Indóház Online oldaláról. Gyanúm szerint a villamos a Kolozsvári utca felől jön és a jobbkézre eső ház lehetett az, ami a névadó "éles sarkot" képezte (de ha nem így van, Kőbányatudorok javítsatok!)

EMKE (utólagos betoldás, az eredetiből kifelejtődött)

A Blaha Lujza tér mára kikopófélben lévő neve. Maga a mozaikszó az Erdélyi (Erdélyrészi) Magyar Közművelődési Egyesület nevét rövidíti. Ez a civil szervezet 1885-ben alakult Erdélyben, feladata az volt, hogy a magyarságot megerősítse kulturális és gazdasági téren. Maga az egyesület 1946-ig működhetett, de 1991-ben újra létrehozták, ma is működik. Sok köze persze nem volt a Blaha Lujza térhez, volt azonban egy vendéglős, Wassermann Jónás, aki nagyon lelkes támogatója volt az egyesületnek. Ő itt, a Blaha mellett, az Erzsébet körút 2. szám alatt nyitott kávéházat 1894-ben, és sok pénzért megvásárolta az EMKE névhasználati jogát. Az EMKE-kávéház hamar népszerű lett a közeli Népszínház színészei körében, és az akkor még névtelen térre (a Blaha majd csak 1920-ban veszi fel a színésznő nevét) kezdték mondogatni, hogy "EMKE". Maga a kávéház egyébként az 1949-es államosításig működött. Körülbelül az 1960-as évekig volt gyakran használt elnevezés, akkoriban még a metróépítéssel összefüggésben EMKE-aluljárót is emlegettek. Ma is ismert név, de már kezd kikopni, helyette inkább a "Blaha" elnevezés használatos. Engem is meglepett, de a Google-ös kutakodásaim során belefutottam az EMKE-kávéház emlékoldalába, szóval ilyen is van.

Felvonulási tér

Sokan tudják, sokan nem, de a Felvonulási tér elnevezés sosem volt hivatalos. Ennek ellenére szerepel az utcanévlexikonban, de ott is írják, hogy népi elnevezésről van szó, amit sosem hagytak jóvá. A "térnek" - ami ugye valójában egy hosszú útszakasszal párhuzamosan húzódó nagy placc - korábban nem volt neve, egyszerűen a Városliget fái, és a közéjük épített Regnum Marianum templom uralta. Mikor 1951-ben a templomot lebontatta Rákosi, épp az volt a cél, hogy a felvonulásokhoz alakítson ki egy hosszabb területet. Hivatalosan 1951 és 1956 között nevezték Sztálin térnek, sőt, házak is voltak ideszámozva - miközben az V. kerületben a volt Erzsébet tér is ugyanezen a néven volt ismert, tehát egy időben két Sztálin tér volt Budapesten. Bánrévy György levéltáros hagyatéka szerint a Sztálin tér (és a Sztálin híd) elnevezés 1956. október 25-én szűnt meg. Az előbbi névtelen közterületté vált, a híd régi-új neve Árpád híd lett. A ledöntött Sztálin szobor fennmaradt csizmái alapján a terület nem hivatalos, ám félig-meddig elfogadott Felvonulási tér elnevezése mellett a "Csizma tér" gúnynév is közismert volt. 2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulójára készült "rozsdás hajóorr" szobor átadásakor Weinek Leonárd XIV. kerületi polgármester azt mondta, hogy eztán Ötvenhatosok terének hívják a szobor környezetét. Azonban sehol sem találom az ezt helybenhagyó fővárosi önkormányzati határozatot, a fővárosi szabályozási keretterv sem ismer ilyen nevű közterületet, és a helyi szabályozási térképeken sem bukkan fel az elnevezés. Az a gyanúm, hogy az elnevezés hivatalos eljárása valahol megakadt, de attól még hívhatjuk persze Ötvenhatosok terének.

14_csizma_ter.jpgA ledöntött Sztálin-szobor hátrahagyott csizmái is névadók lettek a névtörténetben, innen ered a "Csizma tér" népi elnevezés (forrás: Fortepan)

Közvágóhíd

A IX. kerületi, Külső-Ferencvárosban található Közvágóhíd elég nyilvánvaló, hogy miről kapta a nevét: a közeli - mára bezárt - Közvágóhídról. Gyorsan el kell mondani, hogy két vágóhíd volt a közelben: a Soroksári úton a marhavágóhíd (1872), a Gubacsi úton pedig a sertésvágóhíd (1902), és mindkettő közvágóhídként működött, amíg azok állami tulajdonban voltak. A marhavágóhíd átadását követően először a lóvasút végállomása és forgalmi telepe volt itt "Vágóhíd" néven, majd 1887-ben megépült a helyiérdekű vasút soroksári (ma: ráckevei) vonalának végállomása, mozdony- és kocsiszíne. 1910-ben már a Közvágóhíd elnevezést használták, ami nem csak az élelmiszeripari feldolgozótelepre, hanem a villamos és helyiérdekű állomásokra vonatkozott, valamint földrajzi névadó is lett, a környékét ugyanis Közvágóhíd-dűlőnek is nevezték. Az ezt követő száz évben persze jelentősen átalakultak a tömegközlekedési kapcsolatok, de a név fennmaradt anélkül, hogy hivatalos közterületnévvé emelték volna (a közeli Vágóhíd utca elnevezése 1881-ben született, tehát később, mint a nem messze található közlekedési csomópont elnevezése). Természetesen a vágóhidak már rég nem üzemelnek, de a nevük az intermodiális csomóponton rajtamaradt.

09_kozvagohid.jpgA névadó marhavágóhíd bejárata talán 2015-ben (forrás: Ribizlifőzelék blog)

Osztapenko

Bár korábban évtizedekig mindenki Osztyapenkónak mondta (ty-vel), mára ez az írásmód vált helyessé. Az elnevezés Ilja Afanaszjevics Osztapenko kapitány, szovjet katonatiszt szobráról ragadt a környékre, ami valójában a Budaörsi és Balatoni út kereszteződése. A szobrot eredetileg 1951-ben állították fel, majd 1956-ban úgy megrongálták, hogy újra kellett önteni, és 1958-ban ismét felállítani. Az M1-M7-es autópályák közös szakaszának átadására 1964-ben került sor, a szobor - és az elnevezés - ekkortól lett igazán közismert, mert aki autóstoppal akart a Balatonhoz jutni, az általában erre a szakaszra állt ki. A szobrot 1992-ben áthelyezték a Szoborparkba, de a neve talán fennmaradt (legalábbis a közeli McDonalds számláján biztosan).

11_osztapenko_fortepan.jpgOsztapenko szobra még az autópályák kiépítése idején ( Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11 / Fortepan)

Rákoskeresztúri elágazás (Elág)

Többféle néven ismert, használatos még a Rákoskeresztúr, Ferihegyi úti elágazás, vagy röviden "Elág" elnevezés is. Ez valójában csak a Pesti út és a Ferihegyi út kereszteződése, de kb. 150 méternyire innen valóban van egy klasszikus elágazás, ahol az utak Y alakban kétfelé fordulnak: egyiket Csabai, majd Péceli útnak hívják és Pécelre visz, a másikat ugyan Pesti útnak hívják továbbra is, de Maglód felé halad. Az 1950-es, 1960-as években kezdett kialakulni itt egy tömegközlekedési csomópont, vagyis kiépült egy buszvégállomás, aminek ez is volt a neve: Rákoskeresztúr, elágazás. Nyilván egy sokkal-sokkal régebb óta használt népi elnevezés lett a végállomás neve, tehát maga az Elág név igen régi lehet (az utak szerkezete egy 1783-as térképen gyakorlatilag a maival megegyező). 2011-ben a helyi önkormányzat a Fő tér elnevezést adta az időközben felszámolt buszvégállomás helyén kialakított közterületnek, de élő embert még nem hallottam, aki így, és nem Elágként mondta volna.

17_elagazas_ittlakunk.jpgAz "Elág" 1932-ben. Az elágazásra a balkézre látható útjelző táblák utalnak (forrás: Rákoskeresztúri emlékkönyv / Ittlakunk.hu)

Vasló

Kicsit félve írom le ezt az elnevezést, mert nem tudom mennyire közismert: a X. kerületben a Keresztúri út és a Jászberényi úti felüljáró alatti összekötő utcácska kereszteződését és a vasúti átjáró környékét nevezik így, mivel egy azonos nevű, fémhulladékkal foglalkozó vállalat bejáratánál (Keresztúri út 202-206.) álldogál egy vasból készített lovas vitéz szobor, vagyis a "Vasló". Magának a vállalatnak a létére 1996-ból van az első adat. Hogy a "reklámszobrot" mikor helyezték ki, nem tudjuk, de viszonylag újkeletű elnevezésről van szó. Maga a szó egyébként régi, bármilyen vasból készült gépi szerkezetet nevezhettek így, ami emberi irányítással mozgott, így a korabeli mozdonyokra, autókra, mára kikopott, fura technikai szerkezetekre, de traktorra is mondták, hogy "vasló", vagy "vasparipa" - elsősorban persze újságírók, vagy irodalmi művek szerzői használták a kifejezést.




10_vaslo.jpg
A névadó Vasló szobor a telephely bejáratánál (fotó: Papp Géza / Köztérkép)

facebook_kovetes.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://utcakterek.blog.hu/api/trackback/id/tr412395105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

VALAKI1969 2017.04.02. 23:43:58

Ez azért elég haszontalan egy poszt lett. Amúgy a felvonulási tér igazi pesties neve "integető" - utalva a pártfunkcionáriusok integetésére felvonulásokon. De hát ilyen elnevezés rengeteg van, uborkaszezonban olvasgatunk ilyesmiket.

morbiczer 2017.04.03. 00:46:40

A kőbányai vaslóra a roncstelep mellett én még gyerekkoromból emlékszem, úgyhogy szerintem mát a nyolcvanas években is ott állt.

rozsdamentes arcél 2017.04.03. 00:46:59

Szerintem az Egér út is ide tartozik (hivatalossá tették a köznyelvi egérút elnevezést).

cardiobascuralis 3 2017.04.03. 03:36:23

Sokáig a Gárdonyi tér (XI. ker.) is ilyen volt, nem volt neve, de a Gárdonyi-szoborról mindenki Gárdonyi térnek hívta, aztán pár éve Tarlós hivatalosan is elnevezte.

Osztapenko meg nyilván nem Osztyapenko, mivel a t után semmilyen lágyító betű vagy jel nincs az oroszban (és az Osztap utónév létezik, az Osztyap nem).

Ha meg már a rakpartokat említed, akkor ugyanilyenek a körutak is: Kiskörút, Nagykörút, Külső körút. A hivatalos nevük nem ez, de mindenki tudja, melyikről van szó.
Az alsó rakpartoknak nevet adni meg marhaság volt, mert nincs ott semmi. Ilyen alapon minden városon kívüli útnak is adhatnának nevet.

@VALAKI1969:
"a felvonulási tér igazi pesties neve "integető""
Soha senkitől nem hallottam, szóval ez inkább nevezhető kitalációnak.

prometheus_X 2017.04.03. 04:06:38

Keresztúron (vagy mellette), Akadémiaújtelepen van legalább mégegy elnevezés, ami nem hivatalos: Körönd. Ez a google maps alapján hivatalosan az 525. tér, de aki a környéken él az valószínűleg minimum 50 éve Köröndnek hívja.

Csepelen a Szent Imre teret hívjuk "Tantér"-nek néven őslakosul, a valaha hivatalos "Tanácsház tér" után, amit a gengszterváltást követően neveztek át. Szerintem 10-ből 8 csepeli a mai napig rühelli a tér hivatalos nevét, na meg persze van némi politikai felhangja is a Tantér elnevezés használatának (a mostani apparátust tekintve ez mindenképp többszörös szarkazmus).

DFK 2017.04.03. 05:33:18

@prometheus_X: hát a tantér az ideiglenes nèv,mert a komcsi idők előtt is Szt Imre tér volt.

audax 2017.04.03. 06:35:43

És ne felejtsük el a mindörökké, mindörökké Moszkva teret sem!

toto92 2017.04.03. 07:26:04

A BAH-csomópontos kép szerintem inkább a Nagyszőlősi utcánál (útnál?) készült. A bah közelében nemigen futnak vasúti vágányok a felszínen.

Palotabarát · http://bpxv.blog.hu/ 2017.04.03. 07:34:13

@prometheus_X: Kösz, ezek jók, nem tudtam róluk! Mondjuk a Tantér a volt hivatalos névnek (Tanácsház) a rövidítése/becézése, mint a Köki vagy a Kalef, amit ebből a gyűjtésből kizártam, de későbbre még jó lehet. A "köröndöt" kösz, úgyis akarok írni a számozott utcákról, majd abba is beleveszem.

Palotabarát · http://bpxv.blog.hu/ 2017.04.03. 07:35:24

@toto92: De a képen nincs vasúti vágány... :)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2017.04.03. 08:14:55

Határeset, de még említhető az Árpád híd, metróállomás is. A Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződése lehetne X tér, de nincs hivatalos neve. A területnek ugyanis csak egy részét nevezték el Göncz papáról: kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1278/12787/127874/12787440_9df38ed8f3cd6e54f2f500d321a9968f_wm.jpg

Tök jó ez az összeállítás amúgy, köszi! :-)

Ancsin Gergely 2017.04.03. 08:19:10

Egy kis segítség, honnan készülehetette a fotó az élessarokról,
az épület a háttérben:
https://www.google.hu/maps/@47.4919651,19.1390818,3a,49.3y,50.62h,93.27t/data=!3m7!1e1!3m5!1sFx4Cf6N_7zMTqYmrylZQJw!2e0!6s%2F%2Fgeo2.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3DFx4Cf6N_7zMTqYmrylZQJw%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26thumb%3D2%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D55.3524%26pitch%3D0%26thumbfov%3D100!7i13312!8i6656!6m1!1e1

Sani · http://www.saniblogja.blogspot.com/ 2017.04.03. 08:22:27

Kosuti és Kiskosuti a XX. kerületben. Ezek gyakorlatilag a Kossuth Lajos utca templom előtti és mögötti szakaszát jelentik, egész a csarnokig. Az utca jó része már sétáló utca.

Palotabarát · http://bpxv.blog.hu/ 2017.04.03. 08:27:00

@Ancsin Gergely: Úgy érted, hogy ott állt a fényképész, ahol ma az autók, és ha 180 fokkal megfordítjuk a képet, akkor kellene azt látnunk, ami a fenti képeslapon van?

taffer 2017.04.03. 08:27:42

Kiscsibész tér: A József körút-Krúdy Gyula utca-Rökk Szilárd utca találkozásánál lévő név nélküli (valójában József körút részének tekintett) tér, ami a rajta lévő szoborról kapta a becenevét.

taffer 2017.04.03. 08:31:19

@cardiobascuralis 3: Roppant meggyőzően hangzik (a poszter is korrigált), de ettől még a magyarok nem tudnak oroszul, és mindenki osztyapenkónak hívja.

Palotabarát · http://bpxv.blog.hu/ 2017.04.03. 08:31:29

@fovarosi.blog.hu: Amikor döntöttek a Göncz Árpád városközpont elnevezésről, az eredeti előterjesztésben (még a kerületnél) az is szerepelt, hogy a polgármester értesítse a BKK-t, és kérje, hogy a közlekedési csomópont is vegye fel az új nevet. Aztán megkérdeztem a BKK-t, de azt mondták őket senki nem kereste...

Egyébként hasonló még a 4-es 6-os Petőfi híd budai hídfő megállója, az is csomópont (ha nem is akkora, mint az Árpád hídi), közterületek is, intézmények is vannak a közelben, mégis csak ilyen megállónévre futotta :)

kilenctizenegy 2017.04.03. 08:31:39

Szerintem az Éles sarokkal kapcsolatban alapvető tévedés uralkodik. Biztos vagy benne, hogy azt a sarkot hívták a két háború között így? Nagyapám, aki nagyon ismerte Budapestet, mert munkája miatt már a harmincas években sokat járta az utcákat, a Jászberényi-Maglódi sarkát hívta "Élesnek".

Ez a sarok ma is elég éles (hegyes szögű), és a Külső- és Belső-Jászberényi ma is megvannak, csak ma egységesen Jászberényi útnak hívják őket, de a Belső inkább a Maglódi út egyenes folytatása, nem a Külsőé, tehát logikus, hogy valaha így hívták őket.

Ha az almanachban az van, hogy az Éles sarok a Külső- és Belső Jászberényi út sarka, akkor a nagyapámnak igaza volt, és ma "mindenki" rosszul tudja, hol az Éles sarok.

Taxomükke (UK) 2017.04.03. 08:32:27

@prometheus_X: Ősi csepeli letemre sosem hallotam a "Tanter"nevet. Mindig is Imre terkent emlegettuk a csaladban.
Mondjuk mi Kiralyerdobol a "faluba" mentunk be, nem a "kozpontba" (illetve nem is tudom, van-e mas, bevett, gyakran hasznalt neve).

Taxomükke (UK) 2017.04.03. 08:37:10

@taffer: Igy van. Ahogy a Sopianae cigit is mindenki szofianenek mondja.

Ancsin Gergely (törölt) 2017.04.03. 08:39:34

@Palotabarát: Nem, nagyjából ott volt a kép készítője illetve egy picit délebbre, amit bevágtam az autók között. A háttérben látszik a ma is álló típusvámház mindkét képen (bővebben a vámházról 77. oldal: epa.oszk.hu/02100/02120/00025/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_25_061.pdf)

hg5cwa 2017.04.03. 08:41:04

A Gárdonyi teret sokan ismerik szaros Gábor térnek, valoszinu az egykori sok galamburulékes szobor miatt. Egyszer még a 49-es villamos vezetoje is veletlenul ugy mondta be jopar evvel ezelott

Puckman Éliás 2017.04.03. 08:43:43

BAH csomópont bukik, ha Mádlról neveznek ott utcát:(

Puckman Éliás 2017.04.03. 08:44:17

Az Astóriától remélem szednek pénzt, mert nagy reklámja van.

Palotabarát · http://bpxv.blog.hu/ 2017.04.03. 08:53:05

@Puckman Éliás: Hogyne, egy vagyont nyernek valakik, hiszen egy sokcsillagos szállónak nincs is nagyobb reklámja, mint egy utcaneves blogban megjelent hatsoros bekezdés. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a Bach-leszármazottak mit fizettek ezeknek a valakiknek.

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 08:57:37

@kilenctizenegy: @kilenctizenegy: Biztos nem vagyok benne, ez tény. Sajnos még könyves forrásban sem láttam, hogy valaki feldolgozta volna az Éles sarok történetét, szóval tekintsük legvalószínűbb hipotézisnak. De az elég biztosnak tűnik, hogy a kifejezés a villamosközlekedéssel függött össze. Ez az egyik, amiért nem tartom valószínűnek, hogy a Maglódi-Jászberényi sarka lett volna az éles, hiszen ott a villamos legfeljebb ívet vesz, de abban nincs semmi él. A másik, hogy ez a sarok csak akkor válik "élessé", ha valaki a Maglódi felől a (Külső-) Jászberényi felé kanyarodik, márpedig nem ez volt a jellemző útirány, a teher- és a személyforgalom is inkább Kőbánya irányába volt nagyobb (Nem azt mondom, hogy senki nem akart a Maglódiról jobbra fordulni, csak azt, hogy nem ez volt a jellemző). Az elnevezések pedig inkább a nagyobb tömegektől származnak. Ettől függetlenül tény, hogy amit ma Éles saroknak gondolunk, az aligha ugyanaz, amit száz éve annak láttak.

Egyébként az ilyen népi elnevezések tényleg bármire vonatkozhatnak, nem írták le sosem, hogy ez és ez a helyrajzi számú telek éles. Vagyis mivel nem volt hivatalos, nem is volt rendesen körülírva, ki mit gondolt róla aszerint használta.

Hogy egy teljesen más, de a népi elnevezésre jellemző példát mondjak: az újpalotai víztoronyház tetején két fényreklám volt évtizedekig: az egyik CSÉB, a másik CASCO. A lakótelep egyik fele ezt látta, a másik azt, annak függvényében ki milyen irányból nézte a házat. Ennek megfelelően a telep egyik fele szerint "csébház", a másik fele szerint "cascoház" volt az épület neve, és ezen képesek össze is veszni :)

(bocs az ismételt hsz-ért)

agarik 2017.04.03. 09:13:24

Ami meglepett, hogy mi a szar már, egész utcák, terek, városrészek futnak hivatalos név nélkül? Mi a retek, ennyire lusták a hivatalban???

elemes 2017.04.03. 09:40:42

sajnálom, hogy a Bach csomópontot végleg elvetették, de a felsorolásból a "vasló" a kedvencem bár eddig a létezéséről sem tudtam

bioLarzen 2017.04.03. 09:40:59

@Palotabarát: És, gondolom, Éles István is perkált...

sírjatok 2017.04.03. 09:41:16

Jó posz, nekem mondott újat.

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 09:43:12

@Ancsin Gergely: Kezdem érteni mire gondolsz, de nézd csak:
iho.hu/img/vasut/1311/131103kobanya/03elessarokkobanya.jpg
Szerintem amikor a képek készültek az a vámházi(?) épület még nem létezett. Sőt, a Fabó-bublikációban szereplő kép (74. o.) sem itt készült, hanem a Kőbányai úton. Van logikája annak amit írsz, de - bár nekem is vannak félhomályos pontok - nem ez a jó megoldás.

Six 2017.04.03. 09:47:13

ott ahol az utat ketté osztja penkó

Csak Norris 2017.04.03. 09:47:14

@cardiobascuralis 3: "Osztapenko meg nyilván nem Osztyapenko, mivel a t után semmilyen lágyító betű vagy jel nincs az oroszban "

Èrdekes, hogy a "Putin"-nál sincs, de valami nyelvtannáci meg pont azért ugrott nekem, mert nem "Putyin´"-nak írtam.
Egyébként meg van pár orosz kollégám, és kivétel nélkül a németben is a szóközbeni t-betüt mindig ty-nek ejtik, a d-t meg gy-nek, ha magánhangzó jön utána. Pl. a der-t rendesen mondják, de a die-t már gyí-nek.

bioLarzen 2017.04.03. 09:49:56

Remek poszt.

(Amennyiben egy zárójeles kitétel erejéig kiruccanhatunk Budapestről: Szegeden a volt JATE jogi karának főépülete előtti kis terecskét hívja a szegedi népnyelv igen régóta "Lófarának", mert egy lovasszobor van ott, aminek a "jógikarról" kilépők pont a seggét látják. Erről a helyről van szó:

https://www.google.hu/maps/@46.2517093,20.1449543,3a,75y,70.17h,83.79t/data=!3m6!1e1!3m4!1sUzMXgTRsrPQa1CMMnAGjbA!2e0!7i13312!8i6656?hl=hu

És ez tényleg elég közkeletű elnevezés a városban, nem csak a diákság körében. Ha jól látom, hivatalosan Magyar Ede térnek hívják ma, de nem régóta. És van egy sejtésem, hogy eltelik kis idő, mire a szegediek - akik közül pl. nem kevesen a mai napig "Stühmernek" hívják a Széchenyi tér azon sarkát, ahol jópár évtizeddel ezelőttig volt Stühmer-bolt - elhagyják a Lófarázást... ha egyáltalán :)

No, vissza Budapestre.)

Ancsin Gergely (törölt) 2017.04.03. 09:56:16

@Rátonyi Gábor Tamás: vitába szállok, de ettől szép egy ilyen blog. :) Szóval, a publikációs kép valóban nem itt készült csak ezt találtam hirtelen erről a vámháztípusról jó pár ilyen van a városban még. Szerencsére. De amit akartam írni, hogy blogban szereplő képen látszik, hogy a balra elterülő térszín lényegesen "lejjebb" van mint ahol a kép készítője állott. Az általam vámháznak vélt épület teljeséggel úgy néz ki, mint egy vámház csak látszik, hogy a földszinti traktus nem látszik, mivel annyival lentebb van. Ha 180 fokkal elfordítva képzeljük el a helyzetet akkor baloldalon nincs ekkor a süllyedék. Az általad elküldött IHO-s fotó meg olyan szögben készült, mely véleményem szerint nem cáfolja tézisem.

bioLarzen 2017.04.03. 09:56:38

@Rátonyi Gábor Tamás:

"Egyébként az ilyen népi elnevezések tényleg bármire vonatkozhatnak, nem írták le sosem, hogy ez és ez a helyrajzi számú telek éles. Vagyis mivel nem volt hivatalos, nem is volt rendesen körülírva, ki mit gondolt róla aszerint használta."

Ez a lényeg. Volt egy kollegám, akinek az egyik kedvenc sztorija volt, hogy évekig járt egy nyelvtanárhoz az "osztyapenkóhoz" (igen, ő se tudta, hogy nem ty :D) úgy, hogy nem is tudta, hogy ott van egy Osztapenko-szobor... akkor ugyanis még állt az emlékmű, de ő, nem ős-budapestiként nem tudta, hogy van ott egy ilyen szobor. Viszont, járt egy, attól nem messze lévő helyen lakó magántanárhoz - és általában egy diáktársa vitte kocsival, aki amúgy is az "osztyapenkó felé" járt, elvitte hát, és "az osztyapenkónál" kirakta . ami azonban nem pont ott volt, hanem pár utcányival arrébb, de "close enough". Szóval, hősdünk jó hosszú ideig egy egész más helyet hívott osztyapenkónak - mégcsak nem is tudván, hogy egyáltalán vah ilyen szobor. Igazából bele se gondolt, hogy a név mit takar: utcát, teret...

ekat 2017.04.03. 10:05:55

52 éve élek többé-kevésbé folymatosan Budapesten, de se Integetőről, se Külső körútról nem hallottam még soha. :)

Mester.Tamás 2017.04.03. 10:11:39

@Palotabarát: A térnek megvan a neve (Goldmann György tér), ki tudja, a BKK miért nem vette át.

Zugverkehr unregelmäßig 2017.04.03. 10:12:52

Az „integető” mint olyan elég rétegszó lehet, valahogy nem ismert széles körben. Ami viszony hiányzik nekem a felsorolásból (ha már Városliget), az a „Fáskör”, mint olyan. A tömegközlekedésben a mai napig használt szleng az Ötvenhatosok terénél lévő trolibusz-csomópontra.

De ugyanilyen „sosemvolt név” a Kerepesi út Keleti pályaudvar kijárata feletti hídszerkezetének neve, mert hivatalosan soha sem hívták „Százlábú hídnak”, mégis mindenki így ismeri.

Ha pedig van Osztapenko, akkor lehet, érdemes lenne kitérni a „párjára”, a „bronzvasutasra” a 4-es út–Üllői út–Ferihegyi repülőtérre vezető út csomópontban, illetve csak volt itt.

Mester.Tamás 2017.04.03. 10:13:17

@ekat: A külső Körút technikai elnevezés, a Nagy Lajos király útja - Kőrösi Cs. S. út - Ecsewri út - Határ utat jelentené. A városfejlesztési tervek nevezik így, átlagemberek valóban nem.

konrada 2017.04.03. 10:40:05

@prometheus_X:
Imre térnek hívta azt mindenki annak idején is, nem Tanácsháznak...
(S ebben elég autentikus vagyok, mivel oda jártam iskolába, így az első cigivel, első piával, első p..ával a bokrai közt ismerkedtem...;)

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 10:53:16

@Zugverkehr unregelmäßig: Ezek jó ötletek, kösz szépen! Amúgy is terveztem, hogy a békávés-tömegközlekedéses földrajzi neveket összegyűjtsem (bútorváltó, Két király, az általad említett Fáskör stb.). De azoknak külön poszt (sőt, talán még annál is nagyobb terjedelem) kell, részben mert speciális műszavak, részben mert a zöme nem közismert, legfeljebb az ott dolgozók és a közlekedésbarátok körében.

De kösz az inspirációt! Nem ígérem, hoyg holnap, de visszatérek rá!

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 10:59:28

@Mester.Tamás: @cardiobascuralis 3: @ekat: Igazság szerint több külső körút van ám, sőt, munkáskörút is van vagy kettő. Iszonyú fiatal koromban taxiztam egy évet, akkor még vizsgát kellett tenni (én a Rákóczi út mellékutcáit húztam), és tanították nekünk ezeket.

Szóval "külső körút" lehet lehet valóban a Tamás által említett Nagy Lajos-féle vonal, de a Hungária körgyűrűt is lehet külső körútnak nevezni, sőt az újpesti Árpád úttól a lőrinci Méta utcáig terjedő, nem teljesen összefüggő útfolyamot is. A Dráva utcától a Haller utcáig terjedő szintén kicsit félkörre emlékeztető utak is a Nagykörúton felül vannak, lehet rá mondani bármit.

Azt egyébként tudtátok, hogy Budapesten 22 olyan közterület van, aminek az utótagja az, hogy "körút"? És ebből a Nagykörutat csak öt alkotja, a Kiskörutat pedig 3.

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 11:00:58

@Ancsin Gergely: Oké, vettem, amit írsz, én még ennek utánaolvasok, mert érdekel. Nem zárom ki, hogy igazad van, bár án másként látom. Majd visszajelzek (és ezt veheted fenyegetésnek :) Kösz a polémiát :)

hillman. 2017.04.03. 11:03:19

A Margit-hid budai hidföt jo 20 éve "emhábé"- nak hivják a futárok.

A betyár a másik hely, ami éppen eltünik. A ligetben az Olof Palme sétányon a hungexpo elött van(vagy volt) egy betyárszobor. Mellette telefonfülke és pad volt a platánok árnyékában. Ideális találkozási pont volt.
itt az egyik képen láthato a betyár : 24.hu/kozelet/2016/03/17/epul-szepul-budapest-egyre-hangulatosabb-a-varosliget/

habanera 2017.04.03. 11:03:30

@cardiobascuralis 3: Szeretném megjegyezni, hogy az Osztyapenko ty-vel helyes, mert a cirill betűs neveket kiejtés szerint kell átírni a magyar helyesírás szerint. Az eredeti írásmód szerint a "t" után "já" betű áll, ami a t-t lágyítja, így a magyar átírás és kiejtés is ty-vel helyes. Analógia: Putyin. Azt sem Putin-nak írjuk és ejtjük.

Csak Norris 2017.04.03. 11:18:49

@habanera: Pont ezt vetettem fel korábban. Így legalább nekem is világos.

Ancsin Gergely (törölt) 2017.04.03. 11:23:27

@Rátonyi Gábor Tamás: Kíváncsian várom! :)

kugi · http://kugi.blog.hu 2017.04.03. 11:50:35

7,5 év budapesti tartózkodás alatt a zömét sikerült megismernem, csak a Vasló volt új. (Meg a friss elnevezésű Bud Spencer park.)

Barneby 2017.04.03. 12:09:38

A kedvencem, ami a MOM parkkal történt: gesztenyéskert vagy gesztenyéspark volt a neve, de mivel a MOM (Magyar Optikai Művek) mellett volt, ráragadt a mompark elnevezés. Olyannyira, hogy gyerekként nem is tudtam, nem az a hivatalos neve. Aztán bezárták az optikai műveket, a helyén épült bevásárlóközpont és lakónegyed neve hivatalosan is MOM Park lett. Hogy azóta hogy hívják a mellette lévő parkot, lövésem sincs, de gondolom momparkpark. :)

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 12:12:09

@risso: basszus, hogy maradhatott ki?! Este betoldom, kösz szépen!

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 12:13:48

@hillman.: Ezt nem ismertem, pedig nem lakom messze a ligettol. Majd lehet, h. csinalok egy kulon liget posztot. Kosz!

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.03. 12:17:24

@Barneby: Ez jo felvetes, a Gesztenyeskertet ismertem, de magamtol nem jutott volna eszembe beleirni. Utana fogok nezni, mennyire hivatalos az elnevezes, ez sztem park, nem a szo altalam vizsgalt ertelmeben vett kozterulet. Kosz a tippet.

Terézágyú 2017.04.03. 14:32:08

@Palotabarát:
" Hogyne, egy vagyont nyernek valakik, hiszen egy sokcsillagos szállónak nincs is nagyobb reklámja, mint egy utcaneves blogban megjelent hatsoros bekezdés."

Szerintem az illető nem arra gondolt, hogy az Astoria szállót egy blog emlegeti, hanem hogy a bkv emlegeti minden járatán/menetrendjében :)

Terézágyú 2017.04.03. 14:38:40

@habanera:
" Az eredeti írásmód szerint a "t" után "já" betű áll, ami a t-t lágyítja, így a magyar átírás és kiejtés is ty-vel helyes."

Hát, a wiki szerint az nem "ja" betű, hanem sima "a"... Tehát valóban nem ty, hanem t.

Persze ebben van logika, mert az orosz nyelv valóban szereti lágyítani a mássalhangzókat...

cardiobascuralis 3 2017.04.03. 15:31:26

@prometheus_X:
Éltem pár évig az Akadémia-Újtelepen, senki nem hívta köröndnek az 525. teret.
Simán csak tér a neve, mivel más tér nincs az egész telepen.

@Palotabarát:
Ne vedd bele, mert marhaság.

Ami a sokcsillagos szállodát illeti, ma már nem annyira menő, valamikor, amikor még lovaskocsival jártak a környéken, az volt. Ma zajos, büdös, nem nagyon megy oda pénzes külföldi. Arra vannak már sokkal jobbak.

@audax:
Ha már idézünk, idézzünk pontosan:
"Mindörökké Moszkva Moszkva teret."

Ennek ugyanis van értelme, nem egyszerű szóismétlés benne a Moszkva (azt jelenti: mindörökké Moszkva nevű Moszkva teret).

@taffer:
Ma már nem, de akkor még kötelezően tanulták minimum 4 éven át.

@kilenctizenegy:
Ja, mert a nagyfaterod nyilván földrajztudós volt, és egyedüli helikopter, míg mindenki más hülye.
Nem, az Éles sarok vagy 150 m-rel onnan a város felé van.

@Taxomükke (UK):
Szerintem senki nem mondta annak, mindenki csak Szofinak.

@Csak Norris:
A Putyinnál hogyne lenne.
Az i ty-vé lágyítja a t-t.
Osztapenkónál viszont nem ja van a t után, és lágyságjel sincs.
Ha nem beszéled a nyelvet, talán nem kéne irkálnod, mert csak ekkora hülyeségre fogja futni.

Terézágyú 2017.04.03. 15:40:29

Viszont, úgy tűnik valóban van "Остяпенко" név is az oroszban... vagy csak elírás lenne a gugli sok találata...?

cardiobascuralis 3 2017.04.03. 15:51:38

@Csak Norris:
" kivétel nélkül a németben is a szóközbeni t-betüt mindig ty-nek ejtik, a d-t meg gy-nek"
Ez nem igaz. Ha i vagy e jön utána, akkor esetleg (de nem mindig) ty-nek, illetve gy-nek ejtik, a, o és u után meg nem. Tanulj oroszul, mielőtt orosz nyelvi vitába bocsátkozol.

@Zugverkehr unregelmäßig:

Az Osztapenko párja a Steinmetz, a Gyömrői és a Csévéző csomópontjában (volt), a helybeli (lőrinci) öregek még így emlegetik.

@Mester.Tamás:
Én külső körútnak eddig csak a Könyves K. - Hungária - Róbert K.-t hallottam.

@habanera:
Lehet, hogy szeretnéd megjegyezni, de ha hülye vagy, nem kéne okoskodnod, max. okosodnod.

Osztapenko neve oroszul Илья Афанасьевич Остапенко, a t utáni a nem lágyít, az osztyapenko ejtéshez Остяпенко vagy Остьапенко formában kellene írni. De nem úgy van.
(Sőt, bár középső névben levő e (je) lágyít, sz után nem, ezért van ott még egy lágyságjel, hogy nem Afanaszevics, hanem Afanaszjevics legyen.)

A Putyin esetében teljesen helyes a ty-s kiejtés, ugyanis a név oroszul Путин, a Putin kiejtéshez Путын formában kellene írni (a ы ugyanis a közhiedelemmel ellentétben NEM ü, hanem ún. "sötét" i. Mint mondjuk a román Vilcea településnévben.)

Szóval nem lenne hülyeség, ha oroszul abszolút nem tudók nem pattognának orosz nyelvvel kapcsolatos kérdésekben.

@Barneby:
A Gesztenyéskert a Novotel másik oldalán van, mint a MOM Park.
A Gesztenyéskert továbbra is Gesztenyéskert.

@Terézágyú:
"Persze ebben van logika, mert az orosz nyelv valóban szereti lágyítani a mássalhangzókat"
Ez ebben a formában nem igaz.
Annak, hogy lágyít vagy nem, sokszor jelentésmegkülönböztető szerepe van. Persze emiatt más is a helyesírásuk. Az oroszban van hangérték nélküli lágyjel (ь), hogy akkor is lágyítson, ha a magánhangzó egyébként nem lágyítana, meg keményjel (ъ), hogy akkor se lágyítson, ha egyébként lágyítana.

cardiobascuralis 3 2017.04.03. 15:55:48

@Terézágyú:
Valószínűleg nem elírás, és az oroszoknak jobban esik osztyapenko formában, de ez egyébként ukrán név, és az emlegetett százados is ukrán volt, nem orosz. Az ukrán pedig jóval kevesebbszer lágyít, mint az orosz.

Terézágyú 2017.04.04. 09:00:50

@cardiobascuralis 3:
"Az ukrán pedig jóval kevesebbszer lágyít, mint az orosz."

Hát, akkor mégiscsak van abban igazság, hogy az orosz szeret lágyítani :)

Palotabarát · http://bpxv.blog.hu/ 2017.04.04. 10:44:30

@risso: Beleírtam az EMKE nevet. Kösz, hoyg szóltál, egész triviális, mégis kimaradt valahogyan

cardiobascuralis 3 2017.04.04. 17:33:54

@Terézágyú:
Mihez képest szeret?
Többet lágyít, mint a szláv nyelvek többsége, míg a szerb és horvát pl. alig.

De ilyen alapon a magyar is szeret, mert tele vagyunk ty meg gy hangokkal.

toto92 2017.04.04. 21:00:26

@Palotabarát: Áhááá. Jogos, így jár az ember ha mobilon próbálja kisilabizálni :D

Terézágyú 2017.04.06. 08:35:08

@cardiobascuralis 3:
Basszus, nem csodálom hogy téged mindenki utál, ha még velem is kötözöködsz, akivel alapvetően egy platformon vagy :))))

dzsordzsbus 2017.04.06. 14:34:37

@Rátonyi Gábor Tamás:
hazakbanjartunk.blog.hu/2015/02/19/ujpalotai_viztoronyhaz

Én Casco-házas vagyok;)

Nem utcanév, de ne feledkezzük el a pesti Csikágóról sem, ami a 7. kerület Thököly út-Dózsa György út- Damjanich utca-Rottenbiller utca határolta részt jelenti, ha jól tudom. Csikágó témában lásd még Békés Pál ugyanezen című regényét (és életét).
Békésnek az István utca 19. számnál van emléktáblája:
https://www.google.hu/maps/@47.5044665,19.0808377,3a,29.4y,177.5h,86.3t/data=!3m6!1e1!3m4!1s2gweTRCCRdVtXRaezzAQQw!2e0!7i13312!8i6656!6m1!1e1

Rátonyi Gábor Tamás · http://utcakterek.blog.hu/ 2017.04.06. 19:26:02

@dzsordzsbus: Igen, koszi, megvan a Csikago, de az mar tenyleg nagyobb, mint egy kozterulet. Majd meg gyujtok hozza varosresznyi neveket, de azokvol mar tul sok van, sosem fogok a vegere erni... :)

dzsordzsbus 2017.04.18. 15:46:11

@cardiobascuralis 3: @ekat:
Az integető elnevezés létezik, de valóban kevesen ismerik. Kérdezz meg pár idősebb taxist, hogy tudják-e mi az az Integető. Régebben ott várták a fuvart.
mnytud.arts.klte.hu/szleng/egyeb/taxis.htm